Bemutatkozás

Család és Birtok

A Tiffán pincészet családi vállalkozás, tulajdonosai fele-fele arányban Tiffán Ede és Tiffán Zsolt. A családi vállalkozás több évszázados múltra tekint vissza. Tiffán Ede a kilencedik generáció a családban, amely Villányban, illetve Villánykövesden szőlővel és borral foglalkozik.

Tiffán Ede 1965-ben végezte el a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát, majd 27 évig okleveles kertészmérnökként szőlészkedett és borászkodott a villányi nagyüzemekben, az Állami Gazdaságban és a helyi szövetkezetben. Főállása mellett 1967-ben kezdte önálló tevékenységét saját szőlőbirtokán és pincészetében.1991-ben Tiffán Ede kapta meg elsőként az Év bortermelője címet. 1999-ben a Köztársasági Elnök a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki (Szepsy István társaságában).
A tizedik generációt Tiffán Zsolt képviseli, aki elsősorban a cég marketingtevékenységét irányítja, 2010 tavasza óta pedig országgyűlési képviselőként jelentős közéleti munkát is végez. A tizenegyedik generáció is már a kijelölt, de örömmel vállalt útra tért: Zsolt (18) a Corvinus Egyetem szőlész-borász mérnök hallgatója 2010 őszétől, Balázs (15) pedig a Villányi Mezőgazdasági Szakképző Iskola szőlész-borász tanulója.
A családi birtok szőlőterületei a borvidék villányi termelési körzetében találhatóak. A legjobb dűlőkben helyezkednek el, a Jammertalban, a Sterntalban, az Ördögárokban, a Remetében, a Kopáron és a Várerdőben.
A szőlőterület nagysága 25 hektár. A területek zöme déli, a kisebbik része keleti, illetve nyugati fekvésű. Többségük 130-200 m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el.
Az ültetvényekben a következő fajták találhatóak: Portugieser, Kadarka, Kékfrankos, Pinot noir, Merlot, Cabernet franc, Cabernet sauvignon. Művelésmódjuk középmagas kordon, amelyen egy- és kétrügyes rövidcsapos metszést végeznek.
Mindent a kiváló minőségnek rendelnek alá. A legjobb fekvésű ültetvényeikben visszafogott metszéssel határolják be a termésmennyiséget, amelyet zöldszürettel tovább korlátoznak. A fürtöket kétszer átválogatják a szüret és a feldolgozás folyamán, így a betakarított termést teljesen egészségesen dolgozzák fel.

A feldolgozó és a pince építése 1993-ban kezdődött, és több lépésben alakult ki a mai nagysága és szerkezete. Az épület végső formáját Viczencz Ottó építész alakította ki. Főbb egységei: erjesztőtér, boltíves ászok pince, légkondicionált barrique pince, palackozó, készáruraktár, borkóstolóhelység, terasz.

A pincészet számos nemzetközi borverseny kitüntetésével büszkélkedhet.
2003-ban Trophée excellence kitüntetést nyertek a Les Citadelles du vin borversenyen. Szintén 2003-ban és 2006-ban a Paris Vinalies Internationales borversenyről aranyéremmel tértek haza.
A Tiffán Pincészet hozta el a Mondial du Pinot Noir verseny történetének eddigi egyetlen magyar aranyérmét 2006-ban.
2010-ben a Cuvée Carissimae 2007 lett a Magyar Tudományos Akadémia bora. A 2010-es Vinagorán pedig aranyérmet kapott a 2007-es Villányi Cabernet Franc válogatás.
A Tiffán Pincészet arra is felkészült, hogy a látogatókat borkóstolóval, meleg és hideg étellel, különféle műsoros estekkel fogadhassa, és természetesen borvásárlásra is van lehetőség.

 

Borkedvelőknek

  • bejelölheti kedvenc borait
  • értesülhet a legfrissebb akciókról
  • követheti a borvilág híreit
  • közvetlenül rendelhet kedvenc borászától